Egy megkeresésnek eleget téve közöljük az alábbi írást:

Tisztelt Olvasó!

Nagy Györgyi, pécsi lakos vagyok, aki nem csupán állampolgári jogon, hanem velencei kötődése okán ragadott „tollat”.

Több mint 50 éve töltöm a nyarak egy részét a nagyapám, majd nagybátyám, s jelenleg a testvéremék tulajdonában lévő házban. A családi kötelékeken túl számtalan érzelmi kapocs is köt ide. Nem említem a kamaszkori kalandokat, Székesfehérvár múzeumainak felfedezését a 70-es években, de  mindenképpen emléket állítanék Csikesz bácsinak, akinek a ladikjában ülve fedeztük fel a nádasban rejtőzködő madarakat. Láttam a falu várossá alakulását, az épülést, szépülést, virágosodást. Persze néha a visszásságokról is értesültem, bántották a szemem dolgok, de a nyaralást ezek nem befolyásolták.

Örömmel értesültem az új strand építéséről, izgalommal vártam a problémás kivitelezés végét. Aztán átadták. Ezzel kezdődött a kálváriánk.

2014

A strand átadása után azonnal kiderült, hogy esély sincs rá, hogy mozgássérült gyerekemmel simán vízbe jussunk. A homokos plázson sem ő, sem sorstársai nem tudnak lépegetni, a kerekesszék sem használható. (Aki nem hiszi, próbáljon meg homokos terepen biciklizni! Az egyébként könnyebb.)

Irány az üzemeltetőhöz, melynek képviselője, Paulus Anita továbbirányított az önkormányzathoz azzal az indokkal, hogy ők csak azt tudják működtetni, amit kiépítettek. (Hogy hogyan, arra még visszatérek.)

Akkor irány a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Osztály. Némi purparlé után elérem, hogy ne féllábon állva adhassam elő panaszomat. Csiszár Balázs meghallgat, megnyugtat, hogy nem kell mindezt leírnom, októberig összegyűjtik a hibákat, hiányosságokat, aztán korrigálnak.

2015

Nem korrigáltak. Vissza ugyanoda. Csiszár úr most már hárít, miszerint a projektben nem szerepelt teljes akadálymentesítés. Kérdésemre, hogy egy strandon miért kap prioritást a kereskedelmi- ill. vendéglátóegységek akadálymentes elérése (mert az 3 oldalról is működik), szemben a víz megközelíthetőségével, nem kapok választ.

2016

Hogy most már legyen nyoma kekeckedésemnek, e-mailt küldök, leírva az eddigieket. Kettőt, mivel az elsőre 1 hónapon belül nem reagálnak (Sajnos kitöröltem a gépemről, de a fogadónál elvileg meg kell lennie). Miután a másodikra se jön válasz, a kinyomtatott változatot egy helyi lakossal eljuttatom Dr. Sirák Andrásnak, bízva benne, hogy ő hivatásából adódóan is segíteni fog.

2017

Még mindig semmi. Április 4-én bemegyek az önkormányzathoz, azzal a céllal, hogy most már a polgármesterrel beszélnék. Ez nem sikerül, de fogadóóráján meghallgat Martinovszky József. Nem érti, hogy miért nem kaptam választ, de ő most aztán nagyon megígéri, hogy 30 napon belül már intézkedési tervről is beszámol.

Május 19-ig semmi reakció. Viszont időpontot kapok polgármester úrhoz.

Június 21. A nagy találkozás. Némi „elmúltnyolcévezés” után újabb ígéret, hogy egy héten belül megoldják a problémát.  És lőn. Amikor július 11-én szembesülők a műtárggyal, először megdöbbenek, aztán dühös leszek. Ha ott lett volna a gyerekem, akkor biztos berohanok vele az önkormányzathoz, hogy most azonnal jöjjön a képviselőtestület bármely tagja és menjen be vele a vízbe.

Innen beszéljenek a képek.

Az odaöntött talicskányi betontól még méterekre van a víz, melyet kavicsos talajon kéne megközelíteni. Ha ez sikerülne is, tovább biztos nem jutunk, hisz a medret anno, amikor a szörfözőknek, kajakosoknak kialakították ezt a részt, teleszórták kisebb-nagyobb kövekkel éppen azért, hogy a fürdőzők ne használják. Kapaszkodó, korlát sehol. Ezzel szemben kutyafürdetők, és szemét bőven.

Ha a XXI. században, az esélyegyenlőségi törvényt (tudom, brüsszeli huncutság) egy családbarát, az elesetteket az út szélén nem hagyó kormány képviselője ilyen gyalázatos módon értelmezi, akkor az én olvasatomban nemhogy az Év Polgármestere kitüntetésre, hanem az EMBER titulusra sem jogosult. Tévedések elkerülése végett a nagy betűk nem a facebook-os kiabálást, hanem a humánus, a magáért, s másokért, a rábízottakért, az elesettekért való felelősséget vállaló embert jelentik.

Többször kérdezték közben, hogy akkor milyen legyen a megoldás.

Mivel nem a mi egyedi problémánkat kell megoldani, ez a szakemberek feladata. Az én gyerekem segítséggel még tud járni, de láttam én kerekesszékkel kínlódó szülőt, járókerettel próbálkozó időst, megerősített babakocsival tolt négyvégtagos bénultat is.

Vannak a világnak boldogabb országai, ahol ezt elég jól kezelik. Tessék talán az önkormányzati testület néhány tagjának odakirándulni. No, ez csak vicc volt, elég csak rákeresni is.

(Segítek: pl.: http://akadalymentes.com/, http://www.medibog.hu/akmentkorny.pdf, http://www.akadalymentesbalaton.hu/hu/Hirek/2015-05-28/Akadalymentesen-a-Balaton-partjan)

A JÖVŐ?

ÉN NEM ADOM FEL!

 Nagy Györgyi

Pécs, 2017.08.14.

És a tanulság? Az, hogy még mindig el lehet költeni milliárdokat úgy, hogy a mozgásukban korlátozott emberek igényeit nem veszik figyelembe, hiszen sem a tervezés, sem a kivitelezés során nem vonnak be szakértőket. Így volt a Korzó építésénél is és ezt tervezik a leendő partfal-rekonstrukció során is. De Magyarország erősödik...