Amit a Velencei-tó komplex partfal-rehabilitációjáról tudni lehet - 2.rész
Előző bejegyzésünkben a partfal-rehabilitáció általános kérdéseiről írtunk. Ebben a bejegyzésben pedig azt nézzük meg, hogy Velencén (főként Velencefürdőn) milyen beavatkozások szerepelnek a tervekben.
A partfal átépítése tekintetében a TóParty strand gárdonyi részén 75 m hosszban a lépcsős partfal elbontásával egy lídósított (homokos, lejtős) part kialakítását tervezik, a további 209 méteren pedig a meglévő rézsűs partfal felújítása, magasságának emelése szerepel az elképzelések között.
Lídósított partszakasz rondellával a Napsugár strandon. Forrás: Napsugár Strand.
A velencefürdői szabadstrandon 132 m hosszon a rézsűs partfal felújítása, magasságának emelése várható. Hozzá kell tenni, hogy ezek az értékek a fizetős és ingyenes strand eredeti határa mellett értendőek, az idén megtörtént – kétséges szabályosságú – határvonal-áthelyezést ez értelemszerűen nem tudja figyelembe venni. Az is kérdéses, hogy mi lesz például az eredetileg a két strand határára tervezett rondellával, annak helyszínével. A helyszínrajzon szerepel még a szabadstrandi részen egy kis területű lídósítás, de a szöveges részben ennek már nincsen nyoma. Nehezen is képzelhető el az ottani adottságok mellett egy, a vízbe bevezető homokos part, reméljük ez csak egy rajzi hiba.
A velencefürdői partszakasz terve. Forrás: Megvalósíthatósági tanulmány
A Vízügyi telepnél a függőleges partfal átépítése szerepel a tervekben 54 m hosszon, valamint a helyszínrajzon egy sólya jele is helyet kapott. A Cserje utcai csónakkikötőnél szintén szerepel a partfal felújítása, magasságának emelése és a hullámtörő felújítása, azonban a „vendégmólók bontása” kitételből arra lehet következtetni, hogy a kikötési lehetőséget meg kívánják szüntetni. Ugyanakkor ez a kifejezés a többi kikötő leírásánál is szerepel, ami vagy azt jelenti, hogy az összes kisebb kikötőt fel kívánják számolni, vagy csak félreérthető a terv.
A velencei partszakasz terve. Forrás: Megvalósíthatósági tanulmány
A térképrészleteken látszik, hogy a tópart keletebbi oldalán is általános terv a partfal magasságának emelése az általános felújításán kívül. A szállodához tartozó partnál a meder felhomokolása is az elképzelések között szerepel, valamint az is látszik, hogy a Korzó térségében nem terveznek beavatkozást, mivel az nemrégiben épült.
A beruházás másik nagy eleme a mederkotrás. Ez nem a strandok területét érinti elsősorban, hanem az öblök (kikötők) és egyes vízfolyások területét, ahogyan az a következő rajzon is látható. A pontos technológia függ attól is, hogy a nyertes kivitelező milyen eszközökkel rendelkezik, de az előzetes tervekben az szerepel, hogy a tó nagyobb részéről ún. hidromechanizációs kotrással távolítanák el az iszapot (ez annyit jelent, hogy egy szívó-nyomó kotrótól egy hosszú csövön át jut el a vízzel kevert iszap a tárolóhelyre). A tó ÉK-i részéről (nagyjából a Cserje utcai öböltől kezdődően) pedig vízi szállítással jutna a zagy a Cserepes-szigetre.
Kotrási terv. Forrás: Megvalósíthatósági tanulmány
Ugyanakkor a kotrásnak lesznek hatásai a partra, a part mentére is, hiszen a kiírás szerint nagy teherbírású közutat kell kiépíteni a velencei üzemi kikötő bejáratához és más helyen is szükség lehet erre, valamint a teherforgalom érinteni (és károsítani) fogja a part menti kerékpárutat is. Feltételezhető, hogy ennek a részletei majd csak a munka elkezdése után fognak kiderülni, pedig egyáltalán nem mindegy a környékbeliek számára, hogy ez mekkora zavaró hatással lesz.
A komplex partfal-rehabilitáció állásáról, a tervezett változtatásokról, a strandokra való hatásáról eljuttattuk a kérdéseinket a Polgármesteri Hivatalnak is, kíváncsian várjuk válaszukat.